3. fejezet

Nem tudom meddig lehettem kiütve… már csak arra lettem figyelmes, hogy Taylor karjaiba vagyok.

Mi van???  Hiába dörzsölgetem a szemem, nem tűnik el… most ez komoly? Ez most tényleg komoly??? Na neeee, ez tényleg Taylor… francba!

- Are you okay?

- Hogy? Bocs, nem értem!

-  Are you okay?

- Jah, hogy jól vagyok e?  Yeah, yeah, okay. I'm fine!

-  Call a doctor?

-  Mit? Doktort? Neee, csak azt neee!

 Most, hogy mondjam el neki, hogy csak éhes vagyok? Hogy is mondják azt, hogy éhes? Mi is az a szó? 

-   I'm just hungry.

Úgy láttam vette a lapot,és kissé megnyugodott, előkapott a zsebéből egy szelet csokit, a kezembe nyomta, és megeresztett felém egy édes mosolyt. .. ohhhh, de nem akartam, hogy vége legyen ennek a pillanatnak, mikor meg hallottam Esztert, ahogy vészmadárként sikítozik felém. Tay ijedtében a földre eresztett.

-          Úristen,  Lindzi jól vagy? Mi történt? Vártunk rád egy csomó ideig,és már nagyon aggódtam, hogy valami gond van…. de bevallom őszintén nem gondoltam volna, hogy ekkora …

Mosolyodott el Eszter egyszeriben, és már láttam, tudtam, mire gondol!!!!

-          Eszti , ez nem az aminek látszik.  Elkezdtem volna elmagyarázni a dolgokat, mikor éreztem megint kezd a lábam alól kicsúszni a talaj.

A hajnali nap fényei ébresztettek egy nagyon mély álomból. Úgy éreztem magam, mint akit agyon ütöttek. Éhes vagyok!!! Fel tudnék falni egy bikát is, így egy ültő helyemben. Most azonnal valami kaját!

Elindultam a konyha felé, és meglepődve vettem észre, hogy kedves barátném már  a konyhában sürög.

-          Hogy vagy képes hajnali 6- kor már a reggelit csinálni???

-          Ó Szívem, ez nem a reggeli, hanem az ebéd, a reggelit pár perce fejeztem be. Egyél, sütöttem tojást, szalonnával. Remélem jó lesz.

-          Hogy a francba ne!? Király, köszi. Mmm , mi lesz a mai program?

-          Délután elmegyünk neked melót keresni, van egy ismerősöm, akinél üresedés van. Asztalokat kellene leszedned egy kis pubban, amíg kicsit bele nem jössz a nyelvbe

-          Hogy is tudnám meg köszönni? 1000 hála…

Elindultam a tűzhely felé, hogy vegyek magamnak a tojásból, és végre a számban érezhessem az ízét, mikor Eszterből kitört a kíváncsiság.

-          Mondjuk, el kezdhetnél mesélni a tegnapi napról… – széles vigyorral a száján nézett rám.

-          Miről is?

-          Jaj, ne csináld már, tudod te azt nagyon jól!

Néztem rá bambán, hogy mi a rossebet is vár tőlem, mire mérgesen kibökte.

-          Hát Taylorról!

-          Milyen Taylorról???  Nem értettem az egészet... Aztán bevillant!!!

-          Ó, hogy az a jó büdös… ez meg is történt? nem csak álmodtam?

-          Nem… már, hogy álmodtad volna? Akkorát tanyáltál tegnap, mint a nagykabát, na azt nehéz lett volna megálmodni!

Erre, óriási röhögésbe tört ki, szinte már a könnyei potyogtak a nevetéstől.

-          Szuper, köszi! Komolyan olyan együtt érző tudsz néha lenni!

Aztán már én sem bírtam tovább, el kezdtem tiszta szívből nevetni. Olyan boldogságot éreztem,amit már évek óta nem. És erre is csak ő volt képes, hogy így meg nevetessen J

-          Tényleg mesélj már, hogy akkor én most, hogy is keveredtem haza?

-          Hát miután összeestél, Taylor felkapott, és segített kivinni a kocsihoz. Közben beszélgettünk, be akart vinni a kórházba, de nem engedtem neki, ,tudtam mi a bajod , jah és jut eszembe még a a TB-d sincs elintézve! Tök jó fej ez a hapek, teljesen oda volt, hogy nehogy valami komolyabb bajod legyen. Aztán felhívtam Sanyit, hogy tolja ki a seggét, mert valaki Csipkerózsikát játszik- nézett rám szúrós, mégis mosolygós szemekkel- aztán hazajöttünk. Még haza is kísért minket, hátha tud segíteni valamit. De aztán muszáj volt lekoptatnom szegényt, Sanyit valahogy nem varázsolta el a fénylő mosolyával!

-          Oh, hát ez remek! Gondolom, Sanyi most utál, lemaradt a meccsről!

-          Ne aggódj, beállította a médiaboxot, hogy vegye fel a meccset, ha esetleg mégis úgy adódna, hogy nem megyünk el.

Erre már inkább nem mondtam semmit, csak a tojással és magammal voltam elfoglalva, hogy testünk egybe olvadjon, és egymáséi legyünk… vagyis ő legyen az enyém :P

A nap többi része futkározásból állt. Elintéztük a papírjaimat, és szereztünk munkát.

A főnököm, Tamás, ő is Magyarországról jött ki pár éve, a jobb megélhetés reményében. És azt kell mondanom, hogy bejött neki.

Ez a kis pub annyira jól megy neki, hogy 2 lakása is van. Nincsenek olyan sokan, még is jól meg él belőle. Minden szerdán, pénteken és szombaton   kareoke est van, ami általában telt házas szokott lenni. És van egy zongorája is, gyakran leül mellé és játszik a vendégeknek. Tervbe vette, hogy vesz fel valakit, aki egész este szórakoztatná a vendégeket, de most még egyelőre ez nem foglalkoztatja anyira.

-          Szóval holnap, délután 5-kor kezdesz! Van fekete nadrágod?

-          Mmm, igen van. Cipőben mi az elvárásod?

-          Mindegy, csak legyen számodra kényelmes, lehet az felőlem magas sarkú is, ha bírod benne egész este, de edző cipő is. Te döntsd el.

Miután minden kis részletet megbeszéltünk Tamással, vagy kicsit angolosabban Tomassal, Eszterrel nyakunkba vettük a várost.

Itt egy kép a pubról :)