Díj

Sziasztok :) 

Kedves Kalutól kaptam egy szép díjat :) Köszönöm neki, megtisztelő, hogy rám gondolt :P 

Szabályok:

Írj magadról 11 dolgot!

Válaszolj 11 kérdésre!

Írj 11 kérdést!

Küldd tovább a díjat!

11 dolog magamról:

1.  Szeretek táncolni 

2. Szeretnék énekelni is, csak nem tudok XD 

3. A Harry Potter  köteteket olvastam el először kedvből. 

4. Szeretném megnöveszteni a hajam, és világos barnára festetni a hajam

5. Két hete elkezdtem futni, igaz , még ,csak a napi 1 km - nél tartok :P 

6. Úgy tűnik, a mostani új kedvenc dalom, a magyar eurovíziós dalocska :P  Már vagy 100-szor meghallgattam ma. 

7. Furcsa, hogy ,sokszor meghallgatok egy számot, és akkor nem is tetszik. Aztán meghallgatom, újra és újra, aztán már nem is tudok szabadulni tőle :D 

8. Ékszer mániás vagyok. 

9. Szeretnék 6 kilót leadni a nyáron... menni fog ? :O 

10. Nem értem miért kell 11 dolgot megosztani magamról :S 

11. Fonási teknikákat próbálok elsajátítani a youtube-ról :D 

Válaszolj 11 kérdésre!

1.       Jellemezd magad egy szóval!

Bak. XD

2.       Melyik karakteredre hasonlítasz leginkább?

Azt hiszem egyikre sem :P Ez van…

3.       Honnan nyersz inspirációt a történetedhez?

Változó. Néha, egy dal, néha egy film… néha ,csak a képzeletem.

4.       Szoktál segítséget kérni, ha elakadsz a történet szövögetése során?

Nem, soha. Magamra hagyatkozom ez ügyben .

5.       Milyen tanácsot adnál egy kezdő írónak?

Ne adja fel, még akkor sem, ha negatív kommenteket kap. Olvasson sokat, és addig csinálja,amíg kedve van hozzá

6.       Mit szeretsz a legjobban az írásban?

Szeretem magam a szereplőim bőrében érezni.

7.       Vannak negatív tapasztalataid a visszajelzésekkel kapcsolatban?

Kaptam olyan kommentet,ami nem tetszett, de ezek is építő jellegűek voltak.

8.       Szoktál zenét hallgatni írás során?

97 % -ban.

9.       Szerinted mitől lehet rossz egy történet?

Ha nem érteni a mondatot. Egyik fele a papíron, másik fele a gondolatban: D

10.   Ki az írói példaképed? Kinek az írói stílusa tetszik neked leginkább?

Hmmm, nem tudok példaképet mondani, de, talán Klau írási stílusa áll hozzám legközelebb

11.   Szerinted mitől lehet népszerű egy történet?

Ha tudnám, az enyém már rég ismert lenne XD 

11 kérdés:

Mi volt az első gondolatod, amikor felmerült benned az írás fogalma?

Kivel osztod meg a titkaid?

Hány történetet sikerült befejezned?

Merítesz ötleteket a mindennapjaidból, történetedhez?

Hány évesen kezdtél el írni?

A szereplőid közül, van, aki hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint te?

Mennyi idő volt a legtöbb, amit történetírással töltöttél?

Mindennap foglalkozol a bloggal?

Mi az, amit kritikus szemmel nézel egy blogon?

Van valami rigolyád, amire mindig figyelsz, amikor írsz?

Észre szoktad venni a helyesírási hibákat, ha, egy másik történetet olvasol?

Akiknek a díjat küldöm :

Lilla
Kim
Petra
Zoe
Majomka 

86. fejezet

Sziasztok :)

Itt a következő kis fejezet. Nem nyújtottam hosszúra, de a következő , már eseménydúsabb lesz. Taylor szemszöget fogtok olvasni, már elég rég volt :P
Az előző fejezethez köszönöm mindenki véleményét... Em, Klau , és Réka , sokat jelenten minden résznél a véleményetek, és boldoggá tesz, ha írtok! És, köszönöm a kedves Névtelen kommentelőmnek is a pár sort ! Pusszpussz!

Taylor szemszög:

Ezek a pillanatok hiányoztak. A pillanatok, amik sokszor semmiségeknek tűnnek, mégis, visszagondolva, sokszor a legjobb dolgokká válnak.  Ilyen volt ez a pillanat is.  Lindzi egy szedett vetett pólóban, ült a kanapén. Hosszú bozontos haja, a víztől összeragadva meztelen combját nedvesítette. Rutinos mozdulatokkal lakkozta vörösre, dundi lábujjait, amiket annyira imádok. Még így is, majd két méter távolságból is érezhető bódító, finom, levendula illata. Alsó ajkát fogai közé fogta, úgy koncentrált, hogy minden ecsetvonás a „vonalon„ belülre kerüljön.  Szerettem őt nézni. Csak bámulni, ezt a gyönyörű testet, ami minden pillanatban örömet okoz. Még így három nap után sem tudok betelni vele. Szinte minden időnket együtt töltöttük az elmúlt 72 órában. A nappalokat, és éjjeleket, észveszejtő, és gyönyörű szeretkezésekkel, beszélgetésekkel töltöttük. Anya persze, mindent elkövetett annak érdekében, hogy otthon aludjunk, de tudtuk, az egyenlő lenne a külön szoba, külön ággyal. Tudom, hogy nem bírtam volna ellenállni, a kísértésnek. Tudom, mert, most is, ahogy rám néz, hosszú pillái mögül, teljes kísértésbe visz. És, ahogy közben elkuncogja magát, teljesen magával szippantott. Két órája szeretkeztünk utoljára, én mégis, újra tudnám csinálni. Minden mozdulatával ingerel. Ahogy a haját összefogja, és szabaddá teszi nyakszirtjét, a bőrét a nap sugarai csiklandozzák melegükkel. Vagy, ha, csak ösztönösen a fény felé fordítja arcát, és én hallom, ahogy elégedetten hümmög.

-          Taylor! – hallatszódott csilingelő hangja, valahonnan a valóság zónájából

-          Hm?- bámultam töretlenül rá

-          Nem is figyelsz rám! – bosszankodott

-          De, iszom a látványod. - kuncogtam el magam 

-          Akkor szerinted mit kellene tennem? – nézett rám tanácstalanul

-          Mivel kapcsolatban? - vontam fel szemöldököm, mire Lindzi bosszankodva nekem dobta a mellette heverő párnát

-          Eszterrel. Sanyi azt mondta, hogy már megbánta az egészet, csak túlságosan is makacs ahhoz, hogy bocsánatot kérjen.

-          Ismered őt. Nem bírja elviselni, ha valami nem úgy megy, ahogy azt ő akarja.

-          Tudom. –bólintott szomorúan, és az ajkába harapott. – Csak, annyira hiányzik. – buggyant ki az első könnycsepp szemeiből.

-          Hé, kicsikém! – pattantan fel, hogy minél hamarabb a karomba zárhassam. – Megjön az esze, hidd el. – motyogtam, miközben szorosan magamhoz öleltem, és homlokát megcsókoltam.

-          Fel kellene vennem azt a ruhát. –hüppögte

-          Igen, azt hiszem, ez lenne a legjobb megoldás. – simítottam meg arcát.

-          De, olyan leszek, mint egy muffin. Egy habos, cukrokkal megrakott muffin. – bőgte el magát újra

-          Egy gyönyörű muffin leszel. És, figyelj… - fordítottam arcát felém.

-          Hm?- nézett rám könnyes szemeivel

-          Nem engedem senkinek, hogy megkóstoljon. – vigyorogtam rá

-          Senkinek? – kuncogta el magát, és az ölembe ült

-          Csak, én haraphatok bele ebbe az édes muffinba. – mormoltam

Kezeim önkéntelenül is a fenekét kezdték el markolni. A kemény, formás feneket, ami az őrületbe visz. Derekára csúsztak tenyereim, mire a teste libabőrőssé vált.

-          Nem volt még elég?  - suttogta pajkosan

-          Belőled sosem elég. – mormoltam, és felé közeledtem, hogy megcsókoljam. Persze elhúzódott, hogy tovább ingereljen. – Mindig ezt csinálod. – morogtam türelmetlenül, mire elkuncogta magát.

-          Szeretem, ahogy reagálsz. – suttogta, és lassan felém közeledve megcsókolt.

Az eddigi 3 nap alatt nem sikerült eléggé visszafognunk magunkat. Az előre eltervezett gyengédség, valahogy mindig vaddá, és észveszejtővé változott. De,a mostani… a mostani valóban gyengéd volt. A lemenő nap sugarai, Lindzi hosszú testét ölelték, angyallá változtatva őt. Szó nélkül dobta le az egyetlen ruhadarabot a padlóra, ami meztelen testét takarta. Én pedig, csak gyönyörködtem benne. Az Isten által oly tökéletessé rajzolt testben. A pólóm alá nyúlt kezeivel, majd kis segítségemmel lefejtette rólam a vékony anyagot.  Gyengéden simította végig fedetlen mellkasom, és apró csókokkal kényeztetett. Könnyedén olvadt egymásba testünk. És végre, most hosszú hetek után úgy éreztem, nem veszítem el őt. Mert, akárhogy is beszéltünk, majdnem minden nap, egyre távolabb éreztem magamtól. És, mikor hazaértem úgy jöttem, hogy vége… mindennek vége.  Mert, ez a csodálatos teremtmény, már nem akar engem. Nehéz volt végig csinálnom a forgatást, főleg az utolsó heteket. Igyekeztem csak a munkára összpontosítani, de végig az motoszkált a fejemben, hogy elhagy. Feladja, nem küzd tovább.  És, most mégis itt van. És, szeret. Feladta a Bennel való kapcsolatát, maga mögött hagyta a régi életét, és, csak ránk fókuszál. Gyengéden csókolta meg ajkaim, ahogy abbahagyta a mozgást.

-          Mi a baj? – suttogta, és homlokát az enyémnek nyomta 

-          Nincs semmi baj. – húztam mosolyra szám

-          Máshol jársz. – simította végig arcom puha ujjperceivel.

-          Kettőnkön gondolkodtam. – vallottam be. Kérdő pillantásokkal nézett rám, ami folytatásra késztetett. – Nagyon eltávolodtunk egymástól. – mormoltam fájdalmasan

-          Szakítani akarsz? – biggyesztette le száját, majd el akart húzódni tőlem

-          Nem! – ragadtam meg derekát.  – Csak, tudom, hogy többet nem bírnál ki. Több távolságot. – szorult el torkom

-          Mert te vagy az életem. – simította meg arcom

-          Én is így érzek.

-          Taylor, miért érzem azt, hogy ennek a beszélgetésnek nem lesz jó vége? – vonta fel szemöldökét félve

-          Kicsim, nincs, miért aggódj.

-          Akkor…akkor meg miért beszélsz így? – húzódott el tőlem. – Azt hittem mindent megbeszéltünk. –fakadt ki, és kiszállva ölemből, a pólójáért nyúlt.

-          De, hisz, most mondtam, hogy nincs semmi. – magyarázkodtam, miközben az alsónadrágom igyekeztem magamra húzni

-          Akkor, meg miért jössz ilyennel szeretkezés közben? – kérdezte dühösen. – Ha szakítani akarsz, mondd el! Vagy… vagy, ha nem vagy biztos ebben az egészben, azt is!

-          Jézusom, nők! – adtam meg magam indulataimnak. – Kombináltok, mintha a lételemetek lenne! Miért nem lehet elhinni,azt, amit mondunk nektek ? –pattantam fel dühömben a nappali kanapéjáról.  – Mi nem olyanok vagyunk, mint ti!

-          Mi? Ne gyere nekem evvel a hím soviniszta dumával! Szóval különbek a férfiak a nőknél?

-          Jesszus Lindzi, hallod, amit mondasz? Én, csak annyit akartam mondani, hogy, amit mondunk, azt úgy is gondoljuk! Ne forgasd már ki a szavaim, kérlek! – keltem ki magamból

-          Ne kiabálj velem! – üvöltözött

-          De, hisz te is kiabálsz velem! Hogy maradhatnék nyugodt, ha őrülten viselkedsz?

-          Mindent otthagytam miattad Taylor. Szerettem Londonban élni, én mégis eljöttem. Azt mondtad többet leszünk együtt, ha ideköltözöm. És, mégsem így történik. Bennel is megszakítottam a kapcsolatot, mert te, ezt kérted tőlem! És, mégis, az az első gondolatod, ha megemlítem a nevét, hogy megcsaltalak vele! Szeretlek Taylor, mégsem érzem, hogy te ezt elhinnéd. Elviseltem ezeket a hónapokat nélküled… de borzalmas volt!- kezdett sírásba

-          Tudtad mi a munkám Lindzi! Számoltál avval, hogy akár hónapokra is el kell majd mennem! Miért vágod ezt folyton a fejemhez?

-          Mert nem gondoltam, hogy ennyire fog fájni! Mert erről az egészről, csak te tehetsz!- bökött mellkasomra

-          Én? –kérdeztem vissza felháborodva

-          Igen, mert az életemnél is jobban szeretlek! És belepusztulok ebbe az egészbe!

-          És, mégis mit vársz tőlem? Hagyjak mindent ott? A filmezést? Az egész életem? – dühöngtem a képtelen gondolton

-          Nem! Igen! – ült le sírva a kanapéra. – Önző akarok lenni! Magamnak akarlak! Csak magamnak! – temette kezei közé arcát

-          Tudod, hogy szeretlek. – térdeltem le elé. – Megtenném, ha, ezt kérnéd tőlem… - fúlt el hangom. – De, tudod, hogy…

-          Boldogtalan lennél. - fejezte be helyettem

-          Ez az életem Lindzi. Ezt szeretem. - simítottam meg fejét

-          Tudom. – szipogta

-          Akkor, miért akarsz választás elé állítani? – fogtam meg csuklóját

-          Nem akarlak. –rázta meg fejét.

-          Hogy a francba jutottunk el idáig?- ráncoltam össze homlokom. – A fenébe is, én, csak azt akartam mondani, hogy rájöttem mennyire is szeretlek. Rájöttem mennyire félek attól, hogy elveszítelek.

-          Nem szabad ennyire szeretnem téged! – rázta meg könnyes arcát. – Megbolondulok tőle, és nem tudok gondolkodni.

-          Szeress csak… szeress, ahogy bírsz! – csókoltam meg könnyes, sós ajkait. 

85. fejezet

Sziasztok :)
Nagyon örültem az előző fejezethez írt két kommentnek, válaszoltam is :)
Elhoztam a következő fejezetet, nem akartam hétvégén hozni, mert egyrészt nem is nagyon értem rá, másrészt, kevés idő telt volna el  két fejezet között :)
Szóval , itt a kövi rész , jó olvasgatást !

ui.: Ezer bocs, de, valamiért nem rakja fel normálisan a szöveget :( Majd kiokoskodok valamit a következőnél :)

Nem beszéltem Taylorral azóta, hogy összevesztünk. Nem hívott, én sem hívtam. Akartam, vagy százszor, ezerszer, de nem ment. Hallani akartam a hangját, még sem bírtam felemelni, a telefont, és azt mondani, sajnálom. A kétségbeesés megőrjített. Azt hiszem, szakítani fogunk, vége lesz, ennyi volt. Egyetlen sms-t írt csupán, a gépe járatát, azt, hogy mikor érkezik. Így, most, hogy letelt a 7 nap, gyomorgörccsel állok itt a reptéren, attól félve, mi lesz, ha meglátjuk egymást. Taylor Audija kulcsainak morzsolgatásával igyekeztem lekötni a figyelmem, de ez is, csak két percig volt sikeres.  A gyomrom úgy forgott, mint vizsgázás előtt, és a bőgés is fojtogatott.  Hatalmas sikoly zökkentett ki abból az elmélkedésemből, hogy, hogy is fogok reagálni arra, amit Taylor, mondd, majd a szakításunkkor.  Hát itt van!- sóhajtott mélyet belsőhangom. Fotósok kattogtattak, vakuk villogtak, és emberek sikoltoztak azért az emberért, akit, lényem minden sejtjével szeretek. Azért az emberért, aki, a nem is olyan távoli jövőben, el fog hagyni. Úgy számítom, hogy az éjjelt, már összetört szívvel töltöm. Eltávolodtunk egymástól, azt hiszem, ez a szerelem, már csak egyoldalú. Sötét pilótaszemüvege eltakarta tekintetét, de, ahogy meglátott, megállt. Nem bírtam tovább visszafogni a könnyeim, engedtem, had potyogjanak arcomra, és a mellkasomra. Fedetlen karom libabőrössé vált, ahogy felemelte sötét szemei elől a szemüveget. Akaratlanul is mozdult a kezem, hogy néhány simítással, kicsit felmelegítse a másikat. Az ezüst karkötő, a gyémántokkal berakott medállal, amit, még karácsonyra kaptam tőle, vidáman csúszkált, fel s le karomon. Rá akartam pillantani, mégsem tudtam szemeim elszakítani Taylorétól. Alsó ajkamba haraptam, hogy visszafojtsam a még nagyobb hévvel kitörő hullámot, amit a sírás okozott. Egyre gyorsabban emelkedett mellkasom, ahogy Taylor, újra felém indult. Spórtáskája lecsusszant a válláról, és hangos puffanással, a reptér, márványhatású járólapján érte el végső úti célját. Éreztem, ahogy fekete kockás inge ontja magából, az édes Armani illatot, és ez teljesen bódulttá tett. Némán álltunk egymás előtt, csupán egy karnyújtásnyira, és én még csak megszólalni sem tudtam.

-          Menjünk. – suttogta halkan, és két ujjával, a fülem mögé tűrte szemeimbe lógó hajam.

Némán bólintottam, és egy gyors mozdulattal letöröltem nedves arcom. Tay felkapta a földről a táskáját, és újra vigyort varázsolva a képére, a sikoltozó rajongóknak, aláírt pár papírdarabot, amit, azt hiszem, örökké őrizni fognak majd. Bedobta az autó hátsó ülésére a cuccát, én pedig, bedugtam az indítóba a kulcsot.  Ahogy elindult az autó, a rádió automatikusan bekapcsolt. Csak a rádió monoton hangja volt az, ami nem engedte a csendet leülni kettőnk közé. Világhírű énekesek dalait játszotta, és furcsamód, szinte minden második a szakításról, vagy a szakítás utáni időszakról szólt. Lehúztam az ablakot, és felvettem a napszemüvegem, bár, a nap már lemenőben volt. Nem akartam, hogy Tay észrevegye, hogy könnyezem. Mennyire visszafogott volt a reptéren, még sem teljesen kimért. Annyira vágytam az érintésére, a szeretetre! Meg akartam ölelni, és hosszan megcsókolni. Akartam őt, de, a gondolat, hogy mindennek vége egyre beljebb, és beljebb fúrta magát a szívembe. Néha vetettem egy-egy pillantást rá, de, egyszer sem sikerült a szemibe néznem. Fáradtan döntötte fejét az ülésnek, és szinte mindvégig az ablakon bámult ki.  Már majdnem hazaértünk, mikor rám nézett.
-          Miért sírsz? – kérdezte elfúló hangon
-          Nem sírok. – mormoltam
-          Látom, hogy sírsz, hiába van rajtad a szemüveg! - erősködött, de nem válaszoltam, a parkolásra koncentráltam
-          Miért sírsz? – kérdezte meg újra
-          Mi értelme van már annak miért sírok? Hisz ennek az egésznek, amúgy is vége, nem? – fakadtam ki, és kiszállva az autóból, a lakásba siettem. Végül a teraszon találtam magam, amint épp a korlátot szorongatom.

 Nem így terveztem, méltósággal akartam viselni a szakítást, most mégis drámázok. Zsebkendőt húztam ki a farzsebemből, letöröltem a könnyeim, kifújtam az orrom, és egy mély levegőt magamba szívva, igyekeztem megacélozni az arcvonásaim. Csapódott mögöttem az ajtó, csörömpölt az asztalra dobott kulcs, éles hanggal puffant, az apró, műanyaglábakra ejtett sporttáska. Remegő gyomorral fordultam meg, de, akárhogy is elhatároztam, nem kezdek el újra sírni, a könnyek önmaguktól csordultak ki szemeimből, ahogy Taylor hideg tekintettel felém közeledett. A langyos szellőtől lengedező, hófehér függöny el-eltakarta őt, arra váratva, talán látok majd egy apró mosolyt, egy gyengéd pillantást, de, csak a kegyetlen remény, az, amit táplált. Végül ujjaival elhúzta a lengedező anyagot, és kilépett a teraszra. Némán álltunk egymással szemben, úgy, mint a reptéren. Percekig néztük egymást háromlépésnyi távolságból, és, minden egyes pillanat egyre kínzóbb volt. Túl akartam lenni rajta, megtudni, végre, amit meg kell tudnom.

-          Miért nem mondod már ki? – kiáltottam el magam hisztérikusan, de, ő nem válaszolt. Nekidőlt a terasz ajtajának, és talán egy apró mosolyt is megejtett, de erre nem mernék megesküdni.

Hagyta, hogy tépázza az idegeim, a kétségbeesés, és a félelem. És, mintha ezt tetszett is volna neki. Zavartan tipródni kezdtem.

 -          Mondj már valamit! – kérleltem, s ahogy kimondtam az utolsó szót, ő elindult felém. Fél pillanat alatt tette meg a köztünk lévő távolságot, és minden erejét, és vágyát összeszedve megcsókolt.Forrón csókolt. Úgy, mintha legalább a világvége közeledne. Faltuk egymás ajkát, szívtuk egymás illatát.

 -          Olyan kis hülye vagy! – motyogta mosolyogva, ahogy elszakadt tőlem
-          Tudom. –bólintottam lesütött szemekkel. – Szeretlek! – dünnyögtem sírva
-          Én is szeretlek, te kis buta! –ölelt magához szorosan

Minden érzékem használatba vettem. Nem tudtam betelni, csupán az illatával, érintenem kellett őt. Kevés volt, a forró bőre érzete, hallanom kellett őt. Egymást csókolva botorkáltunk be a lakásba, ahol Taylor az ölébe vett, és a háló felé indult. Szenvedélyesen csókoltuk egymást, amikor a háló felé vezető folyosón megbotlott.

-          Mi ez a sok szar? – sziszegte
-          A cipőim. – kuncogtam el magam

Bosszankodva noszogatta arrébb lábával új szerzeményeimet.
-          Arra vigyázz! Méreg drága volt! – böktem a Taylor lába alatt heverő cipőmre
-          Mégis mennyi?  - vonta fel szemöldökét
-          600 dollár. – motyogtam félve
-          600 dollár. – mormolta lesokkolva, mire némán bólintottam. – Ahha. – bólintott, és újra megcsókolt. Elindult, ahogy minden értékes akadályt elhárított a lábai alól, lépteit egyre inkább megszaporázva.

Éles fájdalom hatolt a derekamba, mire feljajdultam.

-          Mi a baj? – vonta fel szemöldökét Tay
-          Az ajtó! Beleállt a kilincs a derekamba! – sziszegtem fájdalmamban
-          Jaj, ne haragudj! Csak olyan sötét van itt, alig látok valamit.  – válaszolta halkan
-          Miért suttogsz? – kérdeztem én is halkan
-          Nem tudom. – rázta meg fejét, egy kedves grimasszal arcán

Hátra nyúltam, és kinyitottam az ajtót, de ahogy beléptünk, hatalmas csörömpölés törte meg a szoba csendjét. 

-          Van itt valaki! – szakadt el ajkaimtól hirtelen Taylor
-          Nem, én vertem le valamit. – kuncogtam el magam. –  Vigyázz bele ne lépj!

Taylor két lábamra tett, majd kezeivel a pólóm alá nyúlt. Forró tenyerével a hasam, és a derekam kezdte el simogatni, majd a következő pillanatban már hámozta le rólam a ruhadarabokat. Én is észbe kaptam, és a következő pillanatban már az inge gombjaival babráltam, de annyira vágyam rá, hogy még az ujjaim is remegtek.  Taylor megmordult, majd szétszakította az inget. A gombok gyöngyként hullottak a parkettára, pattogtak, mint a színes üveggolyók. Vágyakozva haraptam alsó ajkamba, ahogy megláttam meztelen felsőestét. Kis ideig néztük egymás, már-már elfeledett testét, majd újra egymásnak estünk. Gyengéden csókolni kezdtem alsó ajkát, majd ajkaimmal a nyakát vettem célba. Halkan nyögött fel, ahogy egyre érzékenyebb tájakra kalandoztam nyelvemmel. Egyesével csókoltam végig a kockákat hasán, mígnem elérte a nadrágja széléig. Kigomboltam nadrágját, és engedtem had csússzon le bokájáig.   Tay végi simította ujjaival arccsontom ívét, tekintem pedig ráirányult. Felegyenesedtem, és én is kigomboltam nadrágom. Mosolyogva jött felém, ahogy mutatóujjammal belekapta alsónadrágja gumirzott részébe, és húzni kezdtem. Az ágyra feküdtem, ő pedig felém tornyosult. Csókokkal árasztotta el felsőtestem. Élveztem az érintését, minden apró csókját. Ujjait nadrágomba süllyesztette, majd lejjebb tolta. Felállt, majd egy hatalmas lendülettel, és kiáltással a földre esett. 
-          Jól vagy? – ugrottam fel az ágyról.
-          Mi a fene? – nézett a kezében lévő nadrágra, majd a rajtam lévő farmerra.
-          Mi történt?
-          Le akartam húzni rólad nadrágot, és, hát, ömm, azt hiszem rosszat fogtam meg. – emelte fel a kezében lévő anyagot, mire mind a ketten nevetésbe törtünk ki.
-          Maradjunk inkább a földön. –kuncogtam, és újra megcsókoltam
-          Ki kell takarítnunk reggel. –mormolta félhangon
-          Majd reggel. – mormoltam bólogatva, és engedtem, had merüljünk el egymás csókjába.

*

Hunyorogva nyitottam ki szemem, a beáradó fény miatt. Egy percig is elgondolkodtam,míg félálomban volta, hogy a tegnapi mennyire volt valóságos.
-          Imádom nézni, ahogy alszol. – csókolta meg vállam Tay
-          Álmodom még? – húztam mosolyra szám , majd ,ahogy az éjjeli asztalon lévő vekkerre néztem, azonnal kipattantak a szemeim – A picsába, elkésem!  - ugrottam ki az ágyból
A fürdőbe rohantam, fogat mostam, és hajat fésültem. Bugyiba és melltartóba rohangáltam, hogy a lakás különböző szegleteiből összevadásszak néhány normálisabb, és nem agyonra gyűrt ruhadarabot. Taylor a konyhaszekrénynek dőlve, bögrével a kezében, vigyorogva nézte,amint, igyekszem emberi formát kihozni magamból.
-          Ugye elviszel? – nyafogtam, miközben a háló, és a nappali között rohangáltam

Nem válaszolt,a kezében már müzlis tál volt. Már, majdnem kész voltam, épp az egyik cipőm párját vadásztam, mikor, kérdő pillantásokat küldtem felé.
-          Kész vagyok, siessünk! Stefan durván meg fog szívatni. - magyaráztam
-          Elfelejtettem mondani, hogy, már beszéltem vele? Megbeszéltük, hogy veszel ki két nap szabit. - vonta fel szemöldökét
-          Ugye, most, csak hülyítesz? – néztem rá leesett állal.
-          Nem. – rázta meg fejét. – Mit gondolsz, egyedül takarítom ki ezt a szemétdombot?
-          Te mocsok! – vágtam hozzá a kezemben lévő cipőt. – Hagytad, hogy…
-          Ultra dögös volt, ahogy a kanapé alól igyekeztél kikotorni, azt a foltos blúzt, ami rajtad van. Az a pucsító fenék, hmmm.

Zavartan néztem a blúzomra, ami valóban kávéfoltos volt, majd, egy szemrehányó grimaszt igyekeztem az arcomra kreálni, de, nem ment sokáig.
-          Mocsok vagy! Ugye, tudod, hogy, ezt még visszakapod? – fenyegetőztem.
-          Már alig várom. – mormolta, és szorosan magához húzva belemarkolt a fenekembe
-          Jobb lesz, ha félsz. – suttogtam fenyegetően, majd finoman az ajkába haraptam.

Benyomtam, a hifit, és amit legutóbb hallgattam, azt kezdtem el lejátszani. Tay vigyorogni kezdett, ahogy a kontyba tűzött hajam egy könnyed mozdulattal kiengedtem. Ő is dobolni kezdte a szám ritmusát, és bár melegítőnadrág volt csupán rajta, borzalmasan szexi volt. Potterrel kezdtem én is énekelni, és vad táncba kezdtem. Ujjaimmal a blúzom gombjai  felé haladtam, és könnyű mozdulatokkal kibújtattam őket a lyukakból. Kihúztam a szoknyámból a még bennmaradt vékony anyagot, és hagytam, hogy melleim a blúzt összefogó masni takarja. Heves gitározásba kezdtem, miközben a fejem ráztam. Taylor heves csápolásba kezdett, én pedig már a földön fetrengve gitároztam.
-          Ez az bébi! Nyomjad! – kiáltotta  Tay nevetve

Ahogy a földön fetrengtem az átéléstől, észrevettem a, már két hete eltűnt körkefém. A kezembe kaptam, és igyekeztem minél vadítóbb pózba felkelni a földről. Persze, a miniszoknya kissé meggátolt benne, és inkább igen összeszerkesztett, béna esést sikerült összehoznom. Taylor elindult, de addigra már a kanapén támaszkodtam vigyorogva. Ahogy felálltam, feljebb húztam a szoknyám, egész a combom közepéig, hogy könnyebben mozogjak.  Láthatólag Taylor figyelmét is sikerült teljesen lekötnöm, ahogy végig simítottam a lábamon. Sajnos nem tartott sokáig, mert a következő percben, már az ajtó felé indult. Kinyomtam a hifit,és heves blúztűrögestésbe kezdtem.

-          Szükségem lenne a virágos telefonszámára, itt hagytam a múltkor. – lépett be az ajtón kimérten Eszter.
-          Szia. – köszöntöttem meghökkenve. – Persze, már, már hozom is. Eltettem a tárcámba, nehogy elveszítsem. - motyogtam zavartan, és a táskámhoz siettem.
-          Nem kérsz egy teát? – érdeklődött Taylor
-          Nem köszi. –rázta meg fejét
-         Sütit? Az egyik stábos kollégától, isteni süteményt kaptam tegnap.-          Nem, kösz. – húzta el száját Eszter
-          Akkor, gyere, ülj le, beszéljünk már, egy kicsit. - erősködött Tay
-          Taylor hagyd, nem fog elfogadni semmit. Csak a névjegykártya kell neki. – szakítottam félbe
-          Igen, csak ezért jöttem. Persze, ha meggondoltad magad, a ruhával kapcsolatban, akkor beszélhetünk. – vonta fel kérdőn szemöldökét Eszter
-          Még mindig ragaszkodsz, ahhoz a ruhához? – kérdezett vissza lepődötten Taylor
-          Igen, ragaszkodik. Tessék a kártya.  – nyomtam Eszter kezébe a névjegykártyát
-          Rendben.
-          Rendben. – morogtam dühösen
-          Sziasztok. – motyogta, és meg sem várva, mit reagálunk, kiviharzott a lakásból.
-          Szóval vele még nem sikerült elsimítani a dolgokat. – állapította meg Tay a helyzetet
-          Nem, sajnos nem. Stefanhoz még sikerült visszakuncsorognom magam, de Eszter, kemény dió. – sóhajtottam mélyet, ahogy az ölébe ültem.
-          És, akkor, most mi lesz az esküvővel?
-          Nem tudom. Azt hiszem, mi abból kimaradunk. - bólogattam lemondóan
-          Ne aggódj, megenyhül, ahogy közeledünk az esküvő napjához. – nyomott puszit arcomra
-          Félek, hogy nem. – biggyesztettem le szám